Bevételt termelő turisztikai attrakcióvá fejlesztenék az Egri Várat

Hatmilliárd forintos beruházás indul az Egri Várban, amelynek részeként a 16. századi állapotok visszaidézése az egyik fő cél.

Az egri vár fejlesztésébe beletartozik az alsó várudvar funkcióbővítő felújítása, a Püspöki-palota műemléki felújítása, a vár középkori főterének és a Provizori-palotának a rekonstrukciója, a középkori várszékesegyház részleges rekonstrukciója, a Dobó István Vármúzeum turisztikai célú fejlesztése, valamint a műemlékek folyamatos felülvizsgálatát célzó Műemlékőr projekt folytatása.

 

\"Eger

 

Eger Megyei Jogú Város polgármestere, Habis László az egri vár hatmilliárdos fejlesztéséről

 




Habis László egri polgármester elmondta: “Az az elképzelésünk, hogy hitelesen mutassuk be a fénykorát a 16-17. században élő várat” . A város célja ezzel a hatmilliárd forintos fejlesztéssel, hogy az egri vár, mint attrakció, minél inkább meg tudjon állni a saját lábán. \"Bevételt termelő attrakciókra van szükség, nem lehet csak az állami és önkormányzati segítségre várni” – jelentette ki Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója.


MTI/MCOnet