Eger is lehet 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa

A hevesi megyeszékhelye ugyanis pályázik a címre - döntött egyhangúlag támogatta a közgyűlés 2016-február 25-én.

A város több mint ezer éves, színes történelme miatt fontos része az európai kultúrának, amit most kész megmutatni - mondta Habis László polgármester az egri közgyűlésen. A Fidesz-KDNP-s politikus hozzátette: a sikeres pályázathoz a város összefogására van szükség. Kultúra és tudomány, a vállalkozások és a civilek, az önkormányzat és a polgárok össze kell hogy tartsanak egy színvonalas pályázat asztalra tételében. Jelentős szerepe lesz az önkéntes munkának is - véli a polgármester. A város baloldali ellenzéke is támogatja a kezdeményezést, ám óvtak annak jobboldali kisajátításától.


\"\"


A 2015-ben megújult Dobó-szoborcsoport a szintén felújított főtéren


Általában évente két kulturális fővárosa van Európának, melyek két különböző országban találhatóak. 2010-ben Pécs is betöltötte a címet, rengeteg színes programmal, kulturális csemegével idecsalogatva a kontinens kultúrára szomjazó polgárait. 2023-ra a magyar települések közül eddig Debrecen, Veszprém és Tokaj jelezte pályázási szándékát, Szeged pedig már vissza is lépett.


MTI / MCOnet