Habis László törvénymódosításait elfogadta az Országgyűlés
Jobb helyzetbe hozni az adósságkezelés alá vont önkormányzatokat és azokat is, akik kapcsolatban vannak ezekkel a helyhatóságokkal. Ez is a célja a Habis László és Kósa Lajos által előterjesztett, a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárásával kapcsolatos törvények módosításának.
Eger és térsége országgyűlési képviselője kifejtette: kedden az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság meghallgatta Fellegi Tamás Nemzeti Fejlesztési minisztert, akihez Eger első embere két kérdést is intézett. Ezek közül az egyik, hogy a szociális városrehabilitációs pályázati programokban a valós igényeknek megfelelő tartalmú beadványok lehessenek sikresek, így kerüljön be a kiírásba például a hiányzó szennyvízhálózat és csatornarendszer támogathatósága is. Ezt a javaslatot a tárvezető támogatandónak találta.
A másik kérdés arra vonatkozott: lesz-e kormányzati álláspont változtatás annak érdekében, hogy a 277 EU-régió között az egy főre jutó GDP tekintetében a sorban hátulról a 12. helyen álló észak-magyarországi sikeresebb lehessen a pályázatokon. Habis szerint a jelenlegi rendszer nem a koháziót szolgálja, ennek megváltoztatása elvi kérdés, melyhez komoly döntés szükséges a kabinet részéről.
Forrás:www.habislaszlo.hu
-kt-
További Hírek : Eger Online - www.egeron.hu