Ismét lesz végvári vigasság és ostromjáték

Augusztus 12. és 14. között 21. alkalommal rendezik meg az egri várban a Végvári vigasságok történelmi fesztivált és ostromjátékot, amely idén mintegy 60 programelemet tartalmaz, csúcspontja pedig ezúttal is az 1552-es dicső várvédelem újrajátszása lesz.

Az ország egyik legrégebbi és legjobb történelmi fesztiválja az egri, amelynek ebben az évben a két fő helyszíne a belváros és a vár lesz. A belvárosban tartják mintegy 250 hagyományőrző részvételével a magyar és a török csapatok felvonulását, amelyet a korabeli várostromot kísérő kisebb összecsapások is kísérnek. A hétvégi emlékcsatát flashmobokkal, vitézi járőrökkel vezetik fel, amikkel már a hét elejétől találkozhatnak a városban az arra sétálók.

 

\"21.

 

A várban egyebek mellett zenei programok, játszóház, vitézi próba, katonai hagyományőrző tábor várja majd a látogatókat, akik megismerkedhetnek korabeli várbéli gasztronómiával és a tábori orvoslással is. A három nap alatt lesz továbbá kézműves vásár, bemutatót tartanak a zászlóforgatók és rendhagyó tárlatvezetéseket is tartanak.

 

 

/T.D.