Keresés a tartalomban:
OK
Időjárás
A magyar bor utazó nagykövetére emlékeztek

Pontosan egy évvel ezelőtt avatták fel az Egri Borok Háza előtt Gál Tibor szobrát és adták át az emlékére létesített Ráckapu téri Vincellér Emlékparkot is. A neves borász emlékére az önkormányzat és az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete ma koszorúzási ünnepséget tartott.
Köszöntőjében Habis László polgármester kiemelte: Gál Tibor Eger és a magyar borászat egyik legmeghatározóbb, nemzetközi szinten is elismert alakja volt. Mindvégig a magyar borászat fejlesztése, a magyar borok minőségének emelése, hazai és nemzetközi hírnevünk erősítése volt a legfőbb célja. Elképzelése az volt, hogy olyan kiváló minőségű szőlőfajtákkal kell Egerben foglalkozni, amelyek megtalálják a helyüket a nemzetközi borpiacon. A borpiac jelenlegi nehéz helyzetében is ki kell aknázni az egri borvidék egyedi adottságait, mind a gasztronómiában, mind a minőségi bortermelésben.
Az ünnepség résztvevői ezután a tavaly felavatott Vincellér parkban emlékfát ültettek Bereznai László bornemesítő emlékére. A 2002-ben elhunyt szakember nevéhez számos szőlőfajta – többek között a Turán, a Medina, a Bianca vagy a Zalagyöngye –nemesítése fűződik. A parkban köszöntőt mondott város polgármestere, majd dr. Gál Lajos, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára méltatta Beleznai László munkásságát. A mezőberényi születésű szakember az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben végzett rezisztencianemesítő tevékenységet. Francia hibrideket keresztezett hazai fajtákkal, amelyek így jobban ellenálltak a betegségeknek.
Dr. Gál Lajos szerint Bereznai László példája alázatra, kitartásra buzdítja a mai szőlészeket és borászokat. Bereznai Zsuzsa édesapjáról szóló megemlékezésében néhány életképpel közelebb hozta a szőlőnemesítőt, mint családapát és embert.
Az Egri Borbarát Hölgyek képviseletében Varró Gabriella elmondta: folytatva a hagyományt, minden évben egy korábbi, jelentős egri szőlésznek, borásznak állítanak emléket a parkban faültetéssel.
Forrás: eger.hu

-kt-
További Hírek : Eger Online - www.egeron.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
hirdetés
Programajánló
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Internet Szótár
Hirdetés:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

Link Eger
- Fontos információk
- Idegenforgalom
- Oktatás
- Sport
- Egészségügy
- Cégek
- Szolgáltatás
- Kultúra–szórrakozás
- Autó–Motor
- Kereskedelem
- Önkormányzatok
- Média
- Eger Testvér– és Partnervárosai
- Minden ami Szilvásvárad
- Éttermek
- Egyetemek, főiskolák
- Eger vallás
- Eger borászat
- Állás
- Tudakozók
- Éttermek
- Szállítás
- Informatika
- MCOnet település online
- MCOnet megyei online
- MCOnet szakportálok
- Bankok
- Időjárás
- Civil szféra
- Testvérvárosok