A Rotary Club világelnöke Egerbe is ellátogatott

Az egyik legismertebb jótékonysági világszervezet vezetője többnapos magyarországi látogatásán Budapesten, Egerben, Nyíregyházán, Szekszárdon, Szegeden és Mosonmagyaróváron találkozik a helyi és a határon túli rotarystákkal.

A világon több mint 500 úgynevezett Rotary District és 33 ezer klub működik 1,2 millió taggal, a klubok tagjai olyan emberekből állnak, akik jobbá szeretnék tenni a világot. Meghatározó szerepét mutatja az is, hogy a világszervezet elnöke tanácskozási joggal részt vesz az ENSZ ülésein. K.R. Ravindran hétfőn látogatott Egerbe, akit Habis László polgármester köszöntött.

 

\"K.R.

K.R. Ravindran és Dr. Ternyák Csaba, egri érsek

 

Az elnök találkozott a helyi szervezet tagjaival, majd megtekintette a belvárost. Az Érseki Palotában Dr. Ternyák Csaba, egri érsek fogadta a delegációt. Dr. Csóka Imre a Rotary Magyarorszák kormányzója szerint, a világelnök látogatásának egyetlen célja az volt, hogy a helyi mozgalmat elősegítse és a társadalmi elfogadottságot növelje.

 

 

/T.D.