Keresés a tartalomban:
OK
Időjárás
Ősszel veheti át az egri kórházat egy megyei önkormányzati tulajdonú nonprofit cég

A szerződésbontásnak egyúttal az a feltétele, hogy az új üzemeltető megteremtse a működési engedély megszerzéséhez szükséges feltételeket. Ezért nem határozott meg konkrét dátumot a testület.A közgyűlés szocialista tagjai szerint a céghez Eger városa is csatlakozhat, de jöhetnek külső befektetők, illetve a dolgozók is kaphatnának tulajdonrészt.
A szocialisták döntöttek arról is, hogy 500 millió forint tagi kölcsönt kap az alakuló cég a megye költségvetéséből. A Fidesz javaslatát arról, hogy Eger és a megye együttműködve üzemeltesse a továbbiakban tovább a kórházat, leszavazta az MSZP-s többség.
Herman István, a Fidesz frakcióigazgatója a zárt ülés után tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: úgy bontott szerződést a megye, hogy nem bontott szerződést. Ugyanis egy lebegtetett dátumról szól az elfogadott határozati javaslat. Ebben a helyzetben annak a veszélye fenyeget, hogy időközben működésképtelenné válik a csőd közeli helyzetbe került HospInvest által üzemeltetett kórház - vélekedett.
Ezért a szocialisták javaslatával szemben a Fidesz azonnali szerződésbontást javasolt - mondta Herman István.

Forrás: eger.hu
-kt-
További Hírek : Eger Online - www.egeron.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
hirdetés
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Link Eger
- Fontos információk
- Idegenforgalom
- Oktatás
- Sport
- Egészségügy
- Cégek
- Szolgáltatás
- Kultúra–szórrakozás
- Autó–Motor
- Kereskedelem
- Önkormányzatok
- Média
- Eger Testvér– és Partnervárosai
- Minden ami Szilvásvárad
- Éttermek
- Egyetemek, főiskolák
- Eger vallás
- Eger borászat
- Állás
- Tudakozók
- Éttermek
- Szállítás
- Informatika
- MCOnet település online
- MCOnet megyei online
- MCOnet szakportálok
- Bankok
- Időjárás
- Civil szféra
- Testvérvárosok