Eszes Tamást bűnösnek találták

Hivatalos személy elleni erőszak. Ez volt a vád Eszes Tamás, polgármesterjelölt ellen, miután Juhász Oszkár feljelentése alapján az a vád érte, hogy megütötte a politikust.

Szerdán tartották meg Eszes Tamás ügyében folyó tárgyalást . Az őt őrizetbe vevő rendőrök azt állították, hogy megpróbált ütni, rúgni, valamint harapni is, akkor amikor őrizetbe kívánták venni. Eszes elmondta, hogy ilyesmiről szó sem volt, s hogy a hétfőn kiérkező rendőrök igazoltatni kívánták, amit ő eleinte valóban kétségbe volt és dühös lett.    A rendőrök azt állították, nem adta át a dokumentumokat, így a földre kényszerítették.

Békésen meg szerettek volna egyezni a polgármesterjelöltek a választási kampányban, éppen ezért is találkoztak vasárnap este a benzinkútnál. Eszes Tamás azt állítja egyáltalán nem akart sem rúgni, sem ütni, sem harapni, mozdulatait félreértették, csak nem akart elesni, ezért hadonászott. Véleménye szerint nagyon sok támadója van, és ezek a kitalált vádak sorozata, szintén az ő hibájuk. Minden esélye meg lett volna győzni a polgármesteri választásokon, jelenleg azonban úgy néz ki, másfél évet börtönben fog tölteni, s ezenfelül még adócsalással is gyanúsítják.

A bíróság ítéletébe erősen beleágyazódott, hogy Eszes büntetett előéletű, valamint ittas állapotban volt, aznap este.

A végső döntés, azonban még nem született meg, a védő is elmondta enyhítő körülményeit, valamint fellebbeztek. Három nap után tárgyalják újra az ügyet.

 

Zaffer Diviána