Fedezzük fel Európát

A Heves Megyei Europe Direct Információs Pont és a HMÖ Egységes Gyermekvédelmi Intézménye a közelmúltban olyan közös programot valósítottak meg, melynek célja az állami gondoskodásban élő fiatalok oktatása volt az Európai Unióról. A képzés befejezéseként a fiatalok vetélkedő keretében bizonyították tudásukat - a győztesek augusztus 27.-én Lengyelországba, Przemyslbe utaznak.
A 2009. január 19.-én meghirdetett akció keretében az ED iroda által biztosított kiadványok segítségével négy gyermekotthonban - két egri, a pétervásárai és a lőrinci - és nevelőszülőknél élő fiatalok Európával ismerkedhettek meg részletesen. A „Fedezzük fel Európát" című kiadványra alapozott feladatsor segített a programban továbbiakban résztvevő azon 30 fiatal kiválasztásában, akik a Europe Direct munkatársai által szervezett foglalkozásokon, konzultációkon vettek részt. Megismerkedtek az európai integráció történetével, az EU intézményeivel, különösen az Európai Parlamentre vonatkozó tudnivalókkal. Utóbbi témának aktualitását biztosította, hogy idén EP választásokra került sor. Az állami gondoskodásban részesülő fiatalok külön foglalkoztak az egyes tagállamokkal, kiemelve azokat az országokat, melyekben Heves megyének testvérmegyéi vannak. Így a résztvevők megismerkedhettek a kontinens nemzeteinek kultúrájával, szokásaival, valamint az Európai Unió által a fiatal korosztálynak nyújtott különböző lehetőségekkel.

Európa

A fiatalok vetélkedő keretében bizonyították tudásukat Európáról



A „csapatok" május 8-án szakértő zsűri előtt adtak számot megszerzett tudásukról. Az Unióra vonatkozó ismereteket legjobban elsajátító közösség tagjai - Bógyi Tamás (Egerbakta), Balog Georgina Bianka (Eger), Rédai Balázs (Verpelét), Medek Tibor (Kerecsend) és Szakán Péter (Kerecsend) - augusztus 27.-én Lengyelországba, Przemyslbe indulnak, ahol az ottani önkormányzat és Europe Direct Iroda vendégeként vesznek részt érdekesnek ígérkező 4 napos programon.

Heves Megyei Önkormányzat

Gyöngyös Online

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum