Készül a jövő évi gyöngyösi költségvetés

A gyöngyösi képviselő-testület megkezdte a 2018-as költségvetés előkészítését, valamint módosították a helyiadó-rendeletet is és elfogadták a város drogprevenciós stratégiáját is.

A költségvetési koncepció összeállításakor az önkormányzat továbbra is a takarékos gazdálkodásra törekszik, és igyekszik kihasználni minden pályázati lehetőséget. Több képviselő és bizottsági javaslatra jövőre a fejlesztési kiadásokat a 2017-essel megegyező mértékben tervezik meg. A testület továbbá megváltoztatta a helyiadó-rendelet építményadóról szóló bekezdését. Ennek értelmében a garázsokkal rendelkő családi házak tulajdonosai jövőre 360 forint helyett négyzetméterenként 300 forint fizetnek majd, valamint az ingatlanokon elhelyezett reklámhordozók után 3000 forint adót kell majd fizetni.

 

A gyöngyösi képviselő-testület megkezdte a 2018-as költségvetés előkészítését - forrás: gyongyos.hu

A gyöngyösi képviselő-testület megkezdte a 2018-as költségvetés előkészítését, valamint módosították a helyiadó-rendeletet is 

 

Az ülésen elfogadták a drogprevenciós stratégiát is, valamint döntöttek arról, hogy az önkormányzat indul az Emberi Erőforrás Operatív Program pályázati kiírásán egészségmegőrzési, illetve prevenciós feladatok megvalósítására. Napirenden szerepelt a helyi járatú autóbuszközlekedés biztosításáról szóló szerződés meghosszabbítása is, várhatóan egy évvel hosszabítják meg a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt-vel kötött megállapodást. A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal is meghosszabbították az ellátási szerződést, jövőre mintegy 5,5 millió forinttal támogatják a két gyöngyösi intézményt üzemeltető szervezetet. A Mátra Múzem felújításáról is döntöttek, a munkálatokra 2,4 millió forintot csoportosítanak át a grémium a műemlékek felújítására elkülönített költségvetési keretből.

 

/T.D.