Heves megye

A polgárőrség szerves része a közbiztonságnak

A polgárőrség szerves része a közbiztonságnak

Megrendezték a XXIV. Heves Megyei Polgárőr napot Tiszanánán, melyre a megye minden településéről érkezett polgárőr. A szakmai napon megvitatták az elmúlt időszakot és a jövőbeli feladatokat, emellett a kikapcsolódásra is sor került.

Az eseményen Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke a közgyűlés valamennyi tagja nevében megköszönte a polgárőrök áldozatos munkáját. Hangsúlyozta, hogy ma már a közbiztonság szerves része a polgárőrség. Heves megyében közel száz egyesület működik, összesen pedig 2900 polgárőr teljesít szolgálatot - tette hozzá. Dr. Tóth József, Tiszanána polgármestere elmondta: az elmúlt években rengeteget fejlődtek a megyei polgárőr egyesületek, és az általuk végzett munka eredményét a statisztikák is alátámasztják.

 

A polgárőrség szerves része a közbiztonságnak - forrás: hevesmegye.hu

A Heves Megyei Polgárőr Szövetséget kiemelten támogatja a kormány

 

Csóra György, az Országos Polgárőr Szövetség általános elnökhelyettese felidézte: az 1991-ben indult kezdeményezés mára igazi mozgalom, 63 ezer polgárőr teljesít önkéntes szolgálatot az országban. Völgyi Ferenc, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnöke beszédében köszönetet mondott a kormány támogatásáért, hiszen az anyagi feltételek biztosítása mellett gépkocsikkal, segédmotorokkal és kerékpárokkal segítik a járőrözőket. A XXIV. Heves Megyei Polgárőr Napon kitüntetéseket is átadtak, majd főző- és sportversenyre, kirakodóvásárra, és strandolásra került sor.

 

/T.D.