Magyarországi szlovákok napja: a nemzetiségek közötti összefogás erősíti a nemzetiségek jogait

A magyar állam az elmúlt években igyekezett felerősíteni a nemzetiségek kulturális autonómiájának teljes körű megélhetését lehetővé tevő jogokat és támogatásokat - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heves megyei Mátraszentimrén.

A rendezvényt az Országos Szlovák Önkormányzat szervezte, amelynek keretében az államtitkár ismertette, hogy a jövő évi költségvetésben a nemzetiségekre szánt keret 8,7 milliárd forint. Ez az összes 2010-ben még alig haladta meg a 3 milliárd forintot. Szavai szerint a nemzetiségi politikában csak úgy lehet jövőt építeni, ha a múlt talapzatán állunk. A Kárpát-medencei múlt és történelem megtanította, hogy vagy közösen összefogva és egymást segítve megyünk előre, vagy az itt élő kis nemzetek eltűnnek.

 

\"\"

Néptáncosok a magyarországi szlovákok napján

 

Az elmúlt időszak közbeszédét Európa-szerte a délről, dél-keletről a keresztény civilizációtól teljesen eltérő kultúra helyenként erőszakos beáramlása határozza meg. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor Közép-Kelet-Európában, a szomszédos államokban az elmúlt évtizedeket tekintve példa nélküli összefogás zajlik. Ezt az összefogást összehasonlította a térség államaiban élő nemzetiségiek közötti összefogással, amely így erősíti a nemzetiségek jogait.

 

 

/T.D.