Kiterjesztik a veszélyeztetett munkakörökben dolgozók tesztelését Egerben

Újabb gyorstesztszállítmány önerős beszerzését követően kiterjesztik a veszélyeztetett munkakörökben dolgozók koronavírus-szűrését Egerben - jelentette be a város polgármestere.

Mirkóczki Ádám elmondta: a napokban 1600 gyorstesztet kapott, illetve kap meg a hevesi megyeszékhely az önkormányzat által megrendelt és a helyi költségvetésből finanszírozott mennyiségből. Miután az idősotthonok lakóinak és a szociális szféra dolgozóinak szűrése már megtörtént, az új szállítmány lehetővé teszi a kör bővítését - tette hozzá. Tájékoztatása szerint ezért orvosi felügyelet és szakasszisztencia mellet a Városháza üvegtermében várják tesztelésre önkéntes alapon mindazokat, akik sok emberrel találkoznak munkájuk során. Példaként említette a postásokat, hivatali dolgozókat, ügyfélszolgálatosokat, egészségügyi dolgozókat, ételkiszállítókat, valamint a szállásadókat. Kiemelte: a jelentkezők egy önkormányzat által megadott zöld számon, időpont-egyeztetést követően, munkáltatói igazolással vehetik igénybe az ingyenes szolgáltatást. "Azzal, ha ily módon sikerül kiszűrni újabb vírushordozókat, sokat tehetünk az egriek egészségéért" - jegyezte meg a városvezető.

 

Kiterjesztik a veszélyeztetett munkakörökben dolgozók tesztelését Egerben

 

Mirkóczki Ádám arról is beszélt: az egri vízilabdaklub csődjével kapcsolatban az elmúlt napokban számos "hazug vád" illette személyét és az önkormányzatot. Aláhúzta: az Eger idei költségvetéséből a sportág támogatására szánt 68 millió forintot eddig azért nem kapta meg a klub, mert az elmúlt évi támogatással nem tudott szabályszerűen elszámolni. Közölte: "felelősséget érezve a 110 éves szervezet és a több száz itt sportoló fiatal, valamint a munkatársak iránt" soron kívül átutalják a támogatást, amennyiben a klub az elmúlt másfél év minden pénzügyi dokumentumát az önkormányzat belső ellenőreinek és adószakértőinek rendelkezésére bocsátja. A témához kapcsolódva újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a város mintegy 45 milliárdos költségvetéséből a sporttámogatások az elmúlt időszakban évente 140 millió forint körüli összeget tettek ki. Ezt az előző városvezetés szégyenének nevezte és emlékeztetett: a múlt év őszén megalakult új egri közgyűlés az erre szánt forrásokat 200 millió forint fölé emelte, mely még mindig kevés ahhoz képest, hogy hasonló méretű városok mennyit fordítanak ilyen célokra. Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: még ebben az évben tervezi egy 1,25 méter széles és mintegy 1,5 kilométer hosszú rekortán futópálya kialakítását az Érsekkertban, mely "évtizedes adóssága a városnak".

 

MTI/T.D.