20 éves a Pedagógiai Intézet Heves megyében

Szakmai konferenciával emlékezett fennállása huszadik évfordulójára a Heves Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézete.
Az ünnepségen a Farkas Ferenc Zeneiskola növendékeinek műsorát követően Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke mondott köszöntőt, majd Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára a pedagógiai szolgáltatás szakmai szerepéről, Herpai Imre, a PEDIG elnöke a szolgáltatás jelenéről és jövőjéről tartott előadást, majd Borus Siklódi Botond, a Hargita megyei Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója a székelyföldi tapasztalatokat osztotta meg, ezután dr. Horváth Tamás igazgató emlékezett meg az általa vezetett intézmény húszéves működéséről. A politikai és a finanszírozási változások ellenére 20 éven keresztül sikeresen végezte munkáját az 1985-ben alakult Heves Megyei Pedagógiai Intézet – mondta el a jubileumi ünnepségen a Megyeházán Sipos János az oktatási tárca helyettes államtitkára. A politikus az eseményen átadta Dr. Horváth Tamás igazgatónak Magyar Bálint szakminiszter elismerő oklevelét is. A Heves Megyei Pedagógiai Intézet úttörő szerepet vállalt a COMENIUS 2000. és a Belső Gondozói Rendszer kialakításában. Eközben elindult az ISO 9001-2000-es minőségbiztosítási rendszer megszerzésének folyamata, amely hamarosan a végéhez közeledik. De kihívást jelentett a kétszintű érettségi rendszer idei bevezetése is, melyre 500 pedagógust készítettek fel.
pcs