250 millió Eger útjaira
Az 250 millió forintba kerülő munkák 34 utcát érintenek három ütemben. Dr. Nagy Imre polgármester elmondta: a burkolat megerősítési, felújítási munkák első ütemben a Malomárok, a Cifrakapu, a Vallon, a Ceglédi, a Könyök, a Darvas, a Zoltay és a Gárdonyi utcát érintik. A 8 utcában minden munkafázis befejeződik még ebben a hónapban. A polgármester kiemelte: augusztusban a második szakaszban 15, majd a szeptemberi záró ütemben 11 utca kap új burkolatot. Az augusztusi felújítás érinti majd a Kertész-, a Nagyváradi és a Faiskola utcát, míg a belváros egyik legforgalmasabb területén, a Rózsa Károly utcában szeptemberben kezdődik a munka. Önkormányzati költségvetésben biztosított keretből a 34 utca mellett útépítési munkák kezdődnek ősszel a Károlyi és a Merengő-Homok utca környékén, a Knézich Károly és a Pázsit utcában, s szintén önkormányzati saját forrásból idén befejeződik a Rozália utca felújítása. Mint a polgármester elmondta: az idegenforgalmi főszezont követően elkezdődik a kockaköves területek, vagyis a Dobó utca, a Kis Dobó tér, illetve a Bródy Sándor utca burkolatának javítása is. A jelenlegi formát nem változtatják meg, de feltöltéssel biztonságossá járhatóvá teszik a belváros ezen részeit is.
(forrás: TvEger)
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu