Eger - Mintegy harmincan tüntettek szombaton este az egyik egri szálloda előtt, ahol a megyebált és az MSZP országos elnökségi ülését rendezték.
Eger - Újabb 130 millió euró értékű fejlesztést hajt végre 2010-ig Egerben a ZF.
Eger - Ha tavaly vásárolt számlatömbünk van, akkor a gyártás éve dönti el, hogyan tovább: használhatjuk-e az idén is
Eger - Nem emelkednek az árak januárban a helyközi vonat-, valamint autóbusz-közlekedésben, ám ez nem zárja ki, hogy a későbbiek folyamán mégis nőnek a viteldíjak.
Eger - Az idén átlagosan 10%-kal drágult a tej, jövőre pedig még a jelenleginél is 10-15%-kal többet fizethetünk majd érte - írja a Magyar Hírlap.
Eger - A Heves Megyei Önkormányzat a francia Loire Atlentique és az erdélyi Kovászna megyékkel fűzte szorosabbra viszonyát a 2007-es évben.
Eger - A gazdaság 2008-ban mintegy 3,5 százalékkal nőhet, a reálbérek egy százalékkal emelkedhenek, az infláció pedig éves szinten 5 százalék körül alakulhat.
Eger - A MÁV és a Volán abban reménykedik, hogy az árak időleges szinten tartása megállítja az idén tapasztalt utasszámcsökkenést.
Eger - A Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság (HMBB) két éve kötött együttműködési megállapodást a Magyar Autóklubbal.
Eger - A Magyarország prímása, Erdő Péter bíboros által a 2007-es esztendőben alapított elitkategóriás prímási borrend, a Vinum Primatis márkavédjegyét eddig két minőségi hazai bor...
Eger - Idén kétszer is járt Erdélyben az egri Round Table, mindkét alkalommal a Böjte Csaba atya által vezetett nevelőotthonoknál.
Eger - A vidám szórakozásnak induló szilveszteri petárdázás veszélyessé is válhat. Ezt bizonyítják a tavaly ilyenkori esetek, amikor is öt sérüléses baleset történt az országban.
Eger - "Mese habbal" ezzel a címmel várta a kicsiket és nagyokat nyílt családi napra az egri Babszem Jankó Gyermekszínház. A társulat így ünnepelte 10 éves évfordulóját.
Eger - Tavasszal, 2008 márciusában döntenek az egri Buttler-ház felújítására beadott pályázatról a szakértők - tudtuk meg Papp István ügyvezető igazgatótól.
Eger - Közel 600 millió Ft pályázati pénzt használhatott fel idén a Heves Megyei Önkormányzat. A gazdálkodásra a kiegyensúlyozottság és a jövőt megalapozó döntések voltak jellemzőe...