A „láthatatlan” emberek - Eger
Eger - Az adózás rendjéről szóló törvény hatalmazza fel az adóhatóság vezetőjét, hogy minden évben ellenőrzési irányelvben tegye közzé a legfontosabb vizsgálati szempontokat, irányokat.
Így már több éve kiemelt ellenőrzési irányként szerepel a nagy összegű fizetendő adó mellett nagy összegű beszerzést terhelő, előzetesen felszámított, levonható általános forgalmi adót valló (adóminimalizáló) társaságok ellenőrzése.
Így került az adóhivatal látókörébe egy őrző-védő tevékenységet folytató, egymással szoros gazdasági kapcsolatban álló „cégcsoport”. A láncolatban lévő – kivétel nélkül adóminimalizáló vállalkozások – teljes körű ellenőrzése során derült fény arra, hogy az őrzésvédelmi tevékenységet jelentős összegű adókikerüléssel valósították meg, százmillió forintos nagyságrendben megkárosítva a költségvetést.
Az adó- és járulékterhek kikerülése érdekében egy „szabályszerűnek látszó” konstrukciót hoztak létre, amelyben megvalósult az emberek „adómentes” foglalkoztatása oly módon, hogy a szándékosan megbonyolított alvállalkozói láncolatban elveszett a személyeket foglalkoztatók kiléte. Így kívánták elérni, hogy tevékenységüket látszólag „alkalmazott hiányában jogszerűen végezzék járulékfizetési kötelezettség nélkül. A magánszemélyek ugyan dolgoztak, egyenruhát viseltek, fegyvert kaptak majd hó végén fizetést, de a bejelentésük sehol nem történt meg, így az adóhatóság számára az ellenőrzések lefolytatásáig láthatatlanok voltak.
A vizsgálatok során tett megállapítások azon alapultak, hogy az alvállalkozók által kibocsátott számlák ellenértékének lekönyvelése és az áthárított áfa levonható adóként történő szerepeltetése megtörtént, azonban az alvállalkozók ténylegesen munkát nem végeztek. Az őrzés-védelmi tevékenységet a társaságok saját alkalmazásukban álló, bejelentetlen alkalmazottaival látták el. Az alvállalkozói teljesítményekkel kapcsolatos „meg nem történt” gazdasági eseményeket lekönyvelték, de a bérek kifizetését nyilvántartásaikban nem rögzítették, jellemzően „zsebből” oldották meg.
A nem hiteles számlák miatt általános forgalmi adónemben, a be nem jelentett 485 fő alkalmazott miatt pedig járulékok tekintetében tett megállapítást az adóhivatal.
APEH-MCOnet
A „láthatatlan” emberek - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu