A betakarítás miatt feloldották a tilalmat - Eger
Eger - Heves megye közútjain ezen a héten is több helyen kell számolni megváltozott forgalmi renddel. A Hatvant Selyppel összekötő úton szennyvízvezeték építése lassítja a forgalmat.
Az autósok, jelzőlámpás irányítás mellett 30 kilométerrel hajthatnak, s előzni is tilos.
Útszűkület, úton folyó munkák jelzőtáblák érvényesek. Egerben, a Kistályai úton a csomópont átalakítása és vízelvezetés építési munkái miatt kell forgalomkorlátozásra számítania a közlekedőknek. A megengedett sebesség 30 km/óra, ezen felül útszűkület, úton folyó munkák, előzni tilos jelzőtáblák érvényesek. Burkolatot javítanak, illetve padkarendezési munkákat végeznek a 2413. számú út Egerbakta és Pétervására közötti szakaszán, ezért itt a megengedett maximális haladási sebesség 40 km/óra. A jelzett szakaszon útszűkület, úton folyó munkák jelzőtáblák érvényesek. Október 31-éig - mezőgazdasági termény betakarítása céljából - több útszakaszon feloldották a mezőgazdasági vontatókra és lassújárművekre vonatkozó tilalmat. Közöttük a 3-as számú főúton Pest megye határától a 32. sz. főút csatlakozásáig, a gyöngyöshalászitól a visontai útcsatlakozásig, illetve a vécsi útcsatlakozástól Borsod megye határáig.
Forrás:http://www.hevesmegyeihirlap.hu
A betakarítás miatt feloldották a tilalmat - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz