A hátrányos helyzetűekről tárgyaltak - Eger

"Második alkalommal rendezték meg a Szegénységben Élők Találkozóját a Parlamentben.
A rendezvény célja egy olyan fórum megteremtése volt, ahol a szegénységet és a társadalmi kirekesztettséget megtapasztaló emberek közvetlenül a döntéshozóknak mondhatták el problémáikat, és együtt fogalmazhatták meg azokat a szükséges intézkedéseket, amelyek az élethelyzetük javítását szolgálják.


A rendezvényen több mint 25 politikai és közigazgatási döntéshozó, valamint mintegy 120 érintett ember vett részt, akik közül többen szűkebb hazánkat is képviselték. - A tavalyihoz képest jóval többen voltak a találkozón. Egerből heten mentünk felnőttek, de érkeztek Bélapátfalváról, Sirokból is, és összesen 8 gyermek is velünk tartott - mondta Horváth Gyula, csoportvezető. - Különböző csoportokban dolgoztunk, a szegénység kérdéskörében az egészségügy problémái, a foglalkoztatás és munkanélküliség, a hátrányos megkülönböztetés, a kistelepülések problémái, valamint a lakhatás és hajléktalanság témakörében, valamint egy gyerek-munkacsoport is létrejött, amelyben 12-16 évesek vettek részt. Nagyon tanulságos volt, ahogy az üzeneteiket megfogalmazták a felnőttek számára. Azt szeretnék például, hogy ne rekesszék ki a szegény, vagy a szegény településről származó gyerekeket a közösségekben, a nagyobbak a továbbtanulás nehézségeit, a tandíjat is szóba hozták. "

(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)

Mondja el véleményét a fórumban - A hátrányos helyzetűekről tárgyaltak - Eger!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városáról!