A hős vértanúk szívdobbanásai - Eger

"Huszáregyenruhás díszőrség tisztelgett az 1848-as tábornok, Lenkey János síremlékénél, ahol pénteken emlékeztek meg róla, s a tizenhárom aradi vértanúról.
A megjelenteket Munkácsi Sándor nyugállományú mérnök őrnagy, a Lenkey-s Bajtársi Egyesület elnöke köszöntötte, majd Kedves Gyula alezredes, a Hadtörténeti Múzeum és Intézet hadtörténésze mondott beszédet.


- Sajátos dolog, hogy a nemzeti gyásznap egyben a nemzet ünnepe is. Ez a nap ugyanis az emberi tisztaság, a katonai becsület és az elvhűség ünnepe - mondta a szónok, aki utalt rá, hogy Lenkey tábornok az egyetlen ''48-as hős, akit az aradi börtönben bekövetkezett halála után az ottani lakosság tisztességesen eltemetett, s akinek hamvait szülővárosa 1936-ban hazahozatta. Az egyedüliként Magyarországon nyugvó tábornokról és kivégzett társairól a Kossuth Zsuzsa Gimnázium és Kollégium diákjai emlékeztek meg."

(Forrás:www.somogyihirlap.hu)

Mondja el véleményét a fórumba - A hős vértanúk szívdobbanásai - Eger!