A klímaváltozás többet jelenthet, mint a szőlő termőterülete - Eger

Eger - "A klímaváltozás következményeivel is foglalkozik az OIV, vagyis a Nemzetközi Szőlészeti-Borászati Szervezet 2008-ig terjedő stratégiai terve - egyebek mellett erről esett szó azon a nemzetközi borászfórumon, amelynek vasárnap az FVM egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete adott otthont.
A negyvenhárom országot tömörítő OIV mától egy héten keresztül Budapesten tartja 30. kongresszusát, amelyen elsősorban az integrálódó borvilágról tanácskoznak. A kongresszushoz kapcsolódott az egri program, s itt a fő téma a terroir, azaz a termőterület jelentősége volt. Ezzel összefüggésben az ausztrál dr. Peter Hayes, az OIV elnöke a résztvevők előtt elmondta: az időjárási változásoknak nagyobb lehet a hatásuk a borminőségre, mint az adott termőhelynek. Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa által is támogatott rendezvényt a megyeszékhely polgármestere, Habis László nyitotta meg. A terroir-szemlélet borvidéki jelentőségéről dr. Gál Lajos, a kutatóintézet igazgatója beszélt, míg a terroir meghatározásáról a francia dr. Jacques Fanet tartott előadást. A felkért hozzászólók között szerepelt a szintén francia dr. Christian Asselin, a dél-afrikai dr. Jan Booysen és dr. Peter Hayes. Az elnök lapunk érdeklődésére elmondta: az OIV kongresszusán megvitatják, hogy miként egyeztethető össze a hagyományos termőhely-központú gondolkodás és a többféle új technológia. A bort világszerte hagyományos terméknek tekintik, a fogyasztók "

Forrás:http://www.hevesmegyeihirlap.hu

A klímaváltozás többet jelenthet, mint a szőlő termőterülete - Eger - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!

Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz