Agria Összművészeti Fesztivál [Eger - Gárdonyi Géza Színház]

[Eger - Gárdonyi Géza Színház] 8 produkcióval várja a közönséget idén nyáron az Agria Összművészeti Fesztivál. A programsorozatban találunk koncertet, báboperettet és táncelőadást, melyet a Gárdonyi Géza Színház négy helyszínen, koprodukcióban játszik majd – tájékoztatta a sajtó munkatársait Csizmadia Tibor.


A Gárdonyi Géza Színház igazgató-főrendezője szerint Egerben több olyan tér is van, amely inspirálja a művészeket. Ilyen a belváros, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem több zenés előadást is tart majd, és a Budapest Klezmer Band is fellép, valamint a Líceum udvar, ahol Rómeó és Júlia című operafantázia szólal meg Gounod zenéjével és Shakespeare szövegével. Új helyszínként kapcsolódik be a Bazilika lépcsősora, ahol a Honvéd Táncszínházzal közösen passiójátékot ad elő a társulat. Idén csaknem 20 millió forintból rendezik meg a fesztivált, melyhez Eger városa 8,5 millió forintot ad.

A programsorozat a társulat Alíz című előadásának ízelítőjével kezdődik június 2-án, az Érsekkertben, amely rendhagyó módon inkább előzetest ad a következő évi bemutatóból. Egész nyáron átívelő kiállítás kíséri még a színházi estéket: „színházi szem” címmel színészek, képzőművészek mutatják be jelmez- és díszletterveiket a Líceumban. Az Agria Összművészeti Fesztiválra jegyek már kaphatók az interneten, az Interticket országos jegyirodai hálózatán és a színház Szervező Irodájában

Forrás: www.eger.hu

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Eger Online még több hírrel: http://eger.mconet.biz

Eger Online webcím és linkajánló: http://egerlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu