Az egri vár napja

453 éve annak, hogy a várat ostromló törökök elvonultak a falak alól, így ez a nap hagyományosan az egri vár napja.

Az idei programok a Bornemissza Gergely-emlékév jegyében zajlanak. Reggel 8 órakor indul a járőrverseny, délelőtt 10 órakor pedig a Vitézlő Oskola tagjai hadijátékon idézik fel a Gótikus palota előtt Bornemissza életét. Ugyancsak ekkor adják át a rajz- és novellapályázat győzteseinek a jutalmát. A programok közt szerepel egy dobcsoport előadása, ágyúlövés és Dobó István síremlékének megkoszorúzása, valamint egy történelmi színjáték Jókai Mór: Törökvilág Magyarországon című regénye alapján. A gyerekeket játszóházba várják, ahol megismerkedhetnek régi mesterségekkel, elfeledett népi játékokkal, a múzeumi foglalkozásokon pedig felfedezhetik Gárdonyi titkosírását, a rovásírást, s betekintést nyerhetnek a restaurátorok munkájába is. A kiállítások ezúttal is ingyen látogathatók, a Török-kert, Imre király és a restaurátorműhely is csak most fogadja az érdeklődőket.


pcs