Az önkormányzat üzemeltetné a vasútat - Eger
Eger - A feltételek mérlegelése után felvállalná az Eger-Szilvásvárad, illetve a Szilvásvárad-Putnok vasúti szárnyvonalak üzemeltetését Szilvásvárad és a szomszédos Nagyvisnyó önkormányzata.
A szándéknyilatkozat megfogalmazásáról keddi, együttes ülésén, egyhangúan döntött a két Heves Megyei település önkormányzata - közölte Szaniszló László. Az önkormányzati vezető november elején a gazdasági és közlekedési miniszterhez írt nyílt levélben tiltakozott az Eger-Szilvásvárad szárnyvonal megszüntetése ellen. "Az ország egyik legszebb vasútvonalának, Szilvásváradnak és a Szalajka-völgynek, valamint a Bükki Nemzeti Park északi kapujának mint turisztikailag frekventált helyszínnek a megközelítését biztosító szárnyvonalnak a bezárását határozottan ellenzem" - fogalmazott Kóka Jánosnak címzett és az MTI-hez is eljuttatott nyílt levelében Szaniszló László. Emlékeztetett arra, hogy a település, illetve a Szalajka-völgy, az Állami Ménesgazdaság és Bükki Nemzeti Park látnivalói évente közel egymillió vendéget vonzanak. A turisták többsége ugyan közúton érkezik Szilvásváradra, de - különösen a nagyobb kirándulócsoportok körében - népszerű a vasút is. A polgármester kétségbe vonta az októberi hétköznapon megejtett utasszámlálás eredményét: arra hívta fel a figyelmet, hogy a kirándulók és turisták többsége a nyári időszakban és hétvégenként utazik a vasútvonalon. Emlékeztetett arra, hogy a MÁV Start Zrt. képviselői, valamint az Észak-Magyarországi Regionális Közlekedési Iroda munkatársai több esetben kijelentették a menetrendi egyeztető tárgyalásokon, hogy az Eger-Szilvásvárad szárnyvonal nem áll felülvizsgálat alatt. Ezért a önkormányzat az idén közel 9 millió forintos ráfordítással újította fel a vasútállomáshoz vezető, egyébként a Magyar Közút Kht. tulajdonában lévő útszakaszt - tájékoztatta a minisztert Szaniszló László.
Forrás:http://www.egerhir.hu
Az önkormányzat üzemeltetné a vasútat - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
Forrás:http://www.egerhir.hu
Az önkormányzat üzemeltetné a vasútat - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu