Báb-operett a Kis-Dobó téren [Eger]

[Eger] A Mikádó című báb-operettet láthatjuk június 22-én 20,30 órától az Agria Összművészeti Fesztiválon a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös előadásában.

Sullivan operettje a mesebeli Japán egy távoli tartományában, Titipuban játszódik, ahol furcsa törvények uralkodnak. Halállal büntetendő például a házasságon kívüli udvarlás. Ko-Ko Titipu fő-ítéletvégrehajtója - aki egyszer régen már megszegte ezt a törvényt, s csak annak köszönheti életét, hogy elvállalta a hóhéri állást - korrupt miniszterei segítségével szigorúan őrködik a rend felett. Szépséges gyámleányát, a fiatal Yum-Yumot készül feleségül venni.

Japán Mikádójának fia, Nanki-Poo szintén Yum-Yum kezére pályázik, de - mivel megszökött a császári udvarból vérszomjas jegyese, Katisha elől és azóta szegény vándorénekesnek álcázza magát - alig van esélye, hogy Ko-Ko hozzáadja a lányát. Eközben a rettegett Mikádó, aki a faképnél hagyott menyasszony társaságában eltűnt fiát kutatja szerte Japánban, útban van Titipuba, hogy megbüntesse Ko-Kót, amiért hónapok óta egyetlen bűnös feje sem hullott porba a tartományban. Ko-Kónak sürgősen találnia kell valakit, aki önként hajlandó megválni a fejétől. Rendező: Balázs Zoltán

Báb-operett a Kis-Dobó téren Eger

Báb-operett a Kis-Dobó téren [Eger]


Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Eger Online még több hírrel: http://eger.mconet.biz

Eger Online webcím és linkajánló: http://egerlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu