Borszentelés Szent János napján - Eger
Eger - Ma tartják a tizenharmadik Szent János-napi borszentelést az egri Líceumban, valamint a Bazilikában.
A régi hagyományt 1995-ben elevenítette fel a fertálymesteri testület.
Délelőtt tíz óra előtt vonulnak be a főszékesegyházba a borrendek, a fertálymesterek, valamint a hegyközségek képviselői, majd a szokásoktól eltérően nem a káptalani mise után, hanem annak keretében áldják meg az új borokat. A szentmise után a Líceumban folytatódik a Szent János-napi borünnep, ahol Varsányi Lajos, a Hegyközségi Tanács elnöke ismerteti a védett eredetű borkészlet összesítésének eredményét, valamint kiderül, hogy idén mennyi védett eredetű boralapanyag termett a tőkéken. Pelle Béla, az Egri Borvidék Borminősítési Bizottságának elnöke átadja az év legjobb borbírálóinak járó oklevelet. Magyarországon, s különösen Egerben évszázados hagyományai vannak a borszentelésnek. Az 1970-es években - érdeklődés híján - kissé elfelejtett szokást az országban elsőként, 1995-ben elevenítették föl újra a fertálymesterek. A Szent János napi borszentelés után két nappal, december 29-én hetedik alkalommal rendezik meg az Egri Borszalont, melynek ezúttal a Hotel Eger& Park konferenciaterme ad otthont. Az eddigiektől eltérően idén csupán egynapos lesz az esemény, a tapasztalatok szerint ugyanis 28-án kevés vendég van a szállodákban, míg harmincadikán mindenki a szilveszteri mulatozásra készül. Idén huszonkét borászat mutatja majd be és kínálja kóstolásra több mint százfajta borát. A rendezvény délután négy órától éjfélig várja az egri borok kedvelőit, az ünnepélyes megnyitó, s az Európai Borlovagrend Bikavér Legátusának bevonulása este öt órakor lesz. A borszalonra ellátogat majd Gráf József, az agrártárca vezetője, Habis László, Eger polgármestere, valamint Margitai Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal vezetője. Az Egri Bormíves Céh két új tagot avat majd, az Egri Borút Egyesület pedig immár harmadszor adja át a Gál Tibor Emlékdíjat a borturizmus terén kiemelkedő borászatnak. A szervezők most egy nap alatt annyi vendégre számítanak, mint a tavalyi esztendőben összesen, hiszen évről évre egyre nő az esemény vonzereje.
Forrás:http://www.egerhir.hu
Borszentelés Szent János napján - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu