Diplomaosztó a főiskolán - Eger
Eger - 337-en tettek sikeres záróvizsgát januárban az Eszterházy Károly Főiskolán. Közülük 150-en ünnepélyes keretek között vették át diplomájukat.
Az ünnepség a rektori tanács és a szenátus bevonulásával kezdődött. A szenátus nyilvános ülésén 150 végzős hallgató vehette át oklevelét. A végzett hallgatókat Lőrinczné dr. Thiel Katalin, oktatásfejlesztési rektorhelyettes búcsúztatta. A rektorhelyettes kiemelte: a Líceum patinás barokk épülete sok ilyen ünnepi eseménynek volt tanúja – ez a hangulat aztán hatással lehet a hétköznapokra is, erősíti az együvé tartozás érzését. Eszterházy püspök 1774-ben Magyarország első egyetemének álmodta a líceumot. Ma négy jól szervezett karon folyik a munka – hangsúlyozta a rektorhelyettes - ; 28 akkreditált alapszak, 11 felsőfokú szakképzés, 29 főiskolai és 4 egyetemi szak működik. Eddig 11 mesterszakot akkreditáltak, de a folyamat még nem zárult le. 337-en tettek januárban sikeres záróvizsgát. A jelenlévő hallgatóknak dr. Hauser Zoltán rektor adta át a diplomát. Arra kérte a végzett diákokat: legyenek követei a főiskolának, használják jól azt a tudást, amit itt szereztek.
Forrás:http://www.egerhir.hu
Diplomaosztó a főiskolán - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu