Diplomaosztó az Eszterházy Károly Főiskolán [Eger]

[Eger] A hagyományos főiskolai képzésben 26 szakon több mint ezren, szakirányú továbbképzésben 204-en fejezték be tanulmányaikat az Eszterházy Károly Főiskolán a napokban. A tegnapi és a mai oklevélosztó ünnepségen kiosztották az 507 tanárjelölt és az egyetemi szintű képzést befejezők számára is az okleveleket.

Ez utóbbinál először kaptak diplomát az etika, ember- és társadalomismeret szakosok,valamint a főiskolai képzésben az ének-zene-karvezetés szakon végzettek. Több mint háromszáz hallgató tett szakmai vizsgát a napokbana főiskolán, mellyel lezárta főiskolai tanulmányait.

Ezen a képzési szinten első alkalommal adtak felsőfokú OKJ bizonyítványt a csecsemő- és kisgyermeknevelő-gondozó, valamint a logisztikai műszaki menedzserasszisztens szakképzésben.Az idén 300-an nem vehették át diplomájukat nyelvvizsga hiányában. Az ünnepi tanévnyitónrésztvett Habis László Eger polgármestere is. dr. Kis-Tóth Lajos rektorhelyettes ünnepi beszédében hangsúlyozta a főiskola kiváló adottságait, az infrastruktúra és az oktatói gárda tekintetében, amelynek 52% a minősített. "Nem gyakorlatunk a hangzatos, valóságot nélkülöző intézményi reklám.

Annál inkább az eredményes tanuláshoz szükséges feltételek biztosítása, a magas szolgáltatással és több százezer kötettel rendelkező könyvtár megléte, teljes informatikai közmű üzemeltetése, és az országban egyedülállóan 2008 szeptemberétől, minden elsőéves hallgató számára személyes használatú számítógép biztosítása. Ezek azok amik hozzájárulnak az egri diploma értékéhez. Tegnap és ma mintegy 1300 oklevelet és bizonyítványt adtunk és adunk át. Ebből 750-et meghaladó az egyetemi és főiskolai diploma, köztük az első, bolognai folyamat eredményeként megjelenő BsC diploma. Még szebb is lehetne ez a szám, ha közel 300 hallgató idejében megszerzi a nyelvvizsgát. Ők később kaphatják meg az oklevelet."- fogalmazott beszédében a rektorhelyettes.

Forrás: www.eger.hu

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Küldjön egy képeslapot ismerősének!

Eger Online még több hírrel: http://eger.mconet.biz

Eger Online webcím és linkajánló: http://egerlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu