Dobogón a régió turizmusa - Eger
Eger - Látogatottság tekintetében az észak-magyarországi régió tavaly Budapest és a Balaton után a harmadik helyen végzett - mondta Hidvéginé Molnár Judit, a Magyar Turizmus Zrt. régiós marketing-igazgatóságának vezetője.
Hozzátette: elsősorban a belföldi turisták célpontja volt Észak-Magyarország. Emellett több külföldi vendég is érkezett: főleg lengyelek, németek, szlovákok, csehek, ukránok, oroszok, dánok és finnek. Az adatok szerint 2007 januárjától november végéig közel 588 ezer vendég fordult meg a régiónkban, ők összesen 1,3 millió éjszakát töltöttek el nálunk. A legtöbben szállodákat vették igénybe, de népszerűek voltak a panziók és a turistaszállók is. Az elmúlt évben a januártól áprilisig terjedő időszak igen jó eredményeket hozott, ami az üzleti, a gyógy- és termálturizmusnak köszönhető. A főszezonban sok programot kínáltak a vendégeknek. Ennek hatására főleg a családi turizmus élénkült meg, és több külföldi is érkezett, mint 2006-ban. Hidvéginé Molnár Judit szerint fontos, hogy a jövőben a főszezonban a szolgáltatókkal közösen még több egyedi elképzeléssel jelenjenek meg. Ezért úgynevezett csomagokat állítanak össze többnapos ajánlatokkal, amelyek nemcsak a városokra, hanem a környékükre is kitekintést adnak. A tavalyi utószezonban, ősztől a tél beköszöntéig szintén növekedett az érdeklődő turisták száma a régióban. Külföldiek is érkeztek, s javították az eredményeket. A 2007-es esztendőben az ünnepnapok hosszú hétvégékkel párosultak. Ezt az időt a turisták igyekeztek pihenésre, kikapcsolódásra fordítani. A nemrég zárult tavalyi év a zöldturizmus jegyében telt el, ami jelentős sikereket hozott az észak-magyarországi régióban is, főleg a bakancsosok és a természetjárók aktív közreműködésével. Ők főleg a nemzeti parkokat keresték fel. Tavaly hirdették meg a Család lovardája programot is, melynek köszönhetően sokan hódoltak a lovas turizmusnak is, például Szilvásváradon, Miskolc környékén, illetve Nógrád megyében. Kedveltek voltak a város-, a vár- és a múzeumlátogatások is, leginkább Egerben, Diósgyőrben, Fűzéren és Somoskőn. Sikert aratott a Torkos csütörtök, valamint a Nyitott Pincék napja az egri, a mátrai, a tokaji és a bükki borvidéken. Hidvéginé Molnár Judit elmondta: az idei a Vizek éve lesz. Az első és az utolsó negyedévben a fürdők, a gyógy- és a termálvizek kerülnek előtérbe. A nyári időszakban viszont a régió tavai és a Tisza lesz a középpontban, a horgászok és a csónakozók örömére. Közben érdekes játékokra hívják fel a turisták figyelmét. Internetes feladványokat hirdetnek "Észak-Magyarország titkai" címmel. Ennek keretében a régió tíz, egészségturizmust is érintő helyszínén értékes tárgynyereményeket rejtenek el, melyeket az ide érkező turisták a különböző feladatok megoldását követően találhatnak meg. A részleteket a marketing-igazgatóság honlapján ismerhetik meg az érdeklődők. Akciót hirdetnek továbbá "Legyen képben Észak-Magyarországon" címmel, ennek lényege, hogy a résztvevők egy füzetbe rögzítik az úti célokat, s ezeket fotókkal illusztrálják. A győztesek hétvégi utakat nyerhetnek. A marketing-igazgatóság vezetője bízik abban, hogy az idei programjaikkal hozzájárulhatnak a vendégéjszakák számának növeléséhez. A Regionális Operatív Program (ROP) keretében elkezdődött turisztikai fejlesztésekkel, például új szálláshelyekkel, vagy a meglevők bővítésével, a szolgáltatások színvonalának emelésével, illetve különleges, egyedi elképzelésekkel még több turistát csábíthatnak Észak-Magyarországra.
Szakmai összefogás és sok új ötlet Ahhoz, hogy 2008 eredményes lehessen a turizmusban, elengedhetetlen, hogy a szakmában dolgozó vállalkozók és intézmények még jobban összefogjanak egymással. Ebben alapvető a bizalom és az együttműködés, mert csak ez hozhat sikereket. Ehhez elkötelezettség kell új ötletekkel, hogy még jobban elnyerjék a vendégek szimpátiáját. * + Az idén különböző játékokra hívják fel a turisták figyelmét.
Forrás: www.sonline.hu
Dobogón a régió turizmusa - Kaposvár - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kaposvár városról!
Kaposvár linkajánló: kaposvarlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu