dr. Pelle Béla 75 éves
Az egri felsőoktatásban mély nyomat hagyott dr. Pelle Béla munkája, nélküle nem tartana ott, ahol most. A 75 éves születésnapját ünneplő dr. Pelle Bélát köszöntötték kollégái, egykori tanítványai az egri Eszterházy Károly Főiskolán.
Dr. Pelle Béla 40 éven át szolgálta a tanárképzés ügyét, az elmúlt évtizedek meghatározó egyénisége volt. Az egri tanítóképző után szerzett matematika-fizika szakos tanári diplomát, majd 25 éven keresztül vezette a matematika tanszéket, ’72 és 80. között főigazgató.-helyettesként dolgozott. Nemcsak tanárként, emberként is példát mutatott tanítványainak, akik közül sokan ma is az intézményben oktatnak. Életútjára többek között dr. Mátyás Ferenc rektorhelyettes és dr. Hauser Zoltán rektor és egykori tanítványai, kollégái emlékeztek. Dr. Pelle Béla munkáját számos díjjal ismerték el, köztük ’77-ben a főiskola legmagasabb kitüntetését vehette át. A jubileum alkalmából pedig az Eszterházy Károly Főiskoláért arany plakettet.
pcs