Eger:Címkézett helyi iparűzési adó
Eger - "Országosan is egyedülálló, hogy immár tíz éve lehetősége van az egri helyi iparűzési adót fizetőknek arra, hogy az eme befizetett adónem bizonyos részének felhasználásába beleszóljanak.
A 2005-ös helyi iparűzési adóbevallások esetében 77,1 millió forint érvényes jelölés történt, míg az önkormányzat részére eddig összesen 921 millió forint iparűzési adót fizettek be.
Minderről Korsós László, a polgármesteri hivatal adóirodájának vezetője beszélt a hivatal szokásos tájékoztatóján a közelmúltban. Mint elhangzott, az adófizetési adatok alapján a benyújtott 2005-ös helyi iparűzési adóbevallások "minimum címkézésére" - azaz kizárólag "kiemelt feladatok" megjelölésére - 1438 vállalkozás volt jogosult, míg a "maximum címkézés" - azaz mindhárom lehetőség - 650-et érinthetett. Érvényes jelölést végül is összesen 562 egyéni cég, illetve vállalkozás nyújtott be. (Mint ismeretes, a város helyi adókról szóló rendeletének értelmében az adózók - a befizetett iparűzési adójuk 10 százalékából - kiemelt feladatokra, kiemelt ágazatoknak, illetve a város költségvetési szervei, intézményei, valamint egri székhelyű egyházi fenntartású oktatási intézmények, civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek részére tehetnek jelölést.) Korsós hozzátette: az ágazati irodák az érintettek részére érkezett érvényes jelölések tételes listáját a minap megkapták, így a címkézett pénzek kiutalása is megkezdődhet. Az alapítványok esetében azonban erre csak a közgyűlés döntését követően kerülhet sor. Számadási kötelezettség terheli ezeket a kiutalásokat, az ágazati iroda pedig ellenőrzi a felhasználást, amely ha jogszabálysértően vagy nem rendeltetésszerűen történik, a felhasználót visszafizetési kötelezettség is terheli."
(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)
Mondja el véleményét a fórumba - Címkézett helyi iparűzési adó!
Küldjön egy képeslapot ismerősének - Eger!