Eger - Teltház és minőség az egri Monodráma Fesztiválon
Eger - Pogány Judit előadásában a Budapesti Pinceszínház Pedig én jó anya voltam című drámája zárta az ötnapos fesztivált.
Magas színvonalú előadásokat láthattunk az idei fesztiválon – mondta Wieslaw Geras, a Wroczlawi Monodráma Fesztivál igazgatója. Mind a 23 produkciót teltházas érdeklődés kísérte, amit ezúton is szeretnék megköszönni az egri közönségnek. A zsűri elnöke kiemelte: több tucat találkozón vett már részt, de ilyen meleg fogadtatást még sehol sem tapasztalt a világon, mint Egerben.
Homa János, Eger város Kulturális Bizottságának elnöke bejelentette: hat előadást jutalmaztak pénzzel. A legjobbnak Scherer Péter tolmácsolásában Kai Hensel: Klamm háborúját, a kecskeméti Tintaló Társulás és Badacsonyi Angéla Nem akarok többé boszorkány lenni! című előadását, valamint a házigazdák Nagy András-művének ősbemutatóját, a Camille-t ítélték. Kiemelték még az Örkény István Színház és a KÉK Produkció A műselyemlány, a szlovák Épp most!, és a lengyel Yotam produkciókat.
A szakmai grénum úgy döntött: két év múlva itt rendezik meg az I. Visegrádi Monodráma Fesztivált.
A negyedik alkalommal megrendezett Nemzetközi Monodráma Fesztivál zárta az idei VIII. Egri Tavaszi Fesztivált.
pcs
Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Eger Online még több hírrel: http://eger.mconet.biz
Eger Online webcím és linkajánló: http://egerlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu