Egyre népszerűbbek a falusi szálláshelyek - Eger
Eger - "A falusi turizmus növekedése éves szinten általában a kereskedelmi szálláshelyek forgalombővülésének a duplája.
Az utóbbi időszakban már elérte a tíz százalékot - mondta lapunk érdeklődésére Haász Tamásné, a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület titkára a szervezet pénteki, egri közgyűlésén.
A Bartakovics Béla Művelődési Központban tartott rendezvényen az Észak-magyarországi Marketing Igazgatóság képviselője, Gulyás István beszélt a jelenlévőknek az újonnan megnyílt pályázati lehetőségekről. Mint az eseményen elhangzott, a falusi turizmus erősítésére, a vidéki életminőség javítására szolgáló, vissza nem térítendő támogatások aránya a beruházások értékének maximum a negyven százaléka lehet. Haász Tamásné szólt egyebek mellett arról, hogy a tizenkét évvel ezelőtt mindössze 15 taggal alakult egyesület mára 236 tagot számlál negyven megyénkbeli településről. Hevesben 500 darab úgynevezett minősített ház létezik, ezek ötezer szálláshelyet kínálnak. A falusi vendégfogadók éves bevétele 300 ezer és 3 millió forint között mozog, mind többen lépik túl az adómentesség 800 ezer forintos határát. A turisták közel kétharmada belföldi - nem kis részben annak köszönhetően, hogy ezeken a kis szálláshelyeken is elfogadják az üdülési csekkeket -, de például Eger vagy a Tisza-tó környékére számos külföldi vendég is érkezik. "
Forrás:http://www.hevesmegyeihirlap.hu
Egyre népszerűbbek a falusi szálláshelyek - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz