Egyre több cég jelzi, hogy indiai guar gumit használt fel - Eger

Eger - Folyamatosan gyarapszik azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek Indiából származó guar gumit használnak fel, a cégek megkezdték a kérdéses tételek bevizsgáltatását
Az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság két laboratóriumában, ha kell három műszakban vizsgálják majd a mintákat - tette hozzá a főállatorvos. A vizsgálat eredményei 4 nap alatt születhetnek meg, a tételenként 440 ezer forintba kerülő vizsgálatokat a cégeknek kell finanszírozniuk. Becslések szerint akár a 200 ezret is elérheti azon vállalkozások száma, amelyekhez Indiából származó guar gumi került. Süth Miklós beszámolt arról is, hogy több vállalkozás is úgy döntött: nem vár külföldi partnerétől a dioxin mentességet igazoló dokumentumra, maga indítja meg a szükséges vizsgálatokat Magyarországon. Süth Miklós ismét felhívta a figyelmet arra: aki teheti, ne fogyasszon E 412-vel jelölt guar gumit tartalmazó élelmiszert, ha nem nélkülözhetetlen, ne szedjenek ilyen gyógyszert, illetve ne használjanak guar gumit tartalmazó takarmányt addig, amíg a szakhatóságok ki nem vizsgálják az ügyet. Az Európai Bizottság július végén értesítette valamennyi tagállamot, hogy a svájci hatóság értesítése szerint magas dioxin és pentaklorfenol szennyezettségű guar gumi adalékanyag került forgalomba. A rendelkezésre álló információk szerint az India Glycols Ltd. által forgalmazott tételeket érinti a magas szennyezettség. Két svájci cégen keresztül 9 tagállamba kerülhetett a tételekből, köztük Magyarországra.

Forrás:http://www.egerhir.hu

Egyre több cég jelzi, hogy indiai guar gumit használt fel - Eger - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!

Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/

A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu