Elismerik megyeszékhelyünk felderítőinek sokoldalúságát
"A Bosznia-Hercegovinában szolgálatot teljesítő Integrált Rendőri Ezred Magyar Rendfenntartó százada sikeresen befejezte a műveleti feladatokra való felkészülést.
A missziós tevékenységben résztvevő 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljtól érkezett rendfenntartók századparancsnoka, Holló István százados elismerően nyilatkozott a felkészülésről.
Ennek során - mint Varga Győző századostól, a kontingens hadműveleti tisztjétől értesültünk róla - a katonák több mint 20 ezer kilométert tettek meg, hogy felmérjék és megismerjék azt a területet, ahol szolgálatot teljesítenek majd. A települések könnyen megközelíthetők, a hegyi utak és hidak állapota, továbbá a jelentős - több mint kétezer négyzetkilométeres - felderítetlen aknamező megnehezíti a tevékenységüket. Megnyugvással tapasztalták, hogy a települések mindennapi élete békés, a helybeliek nem ellenségesek a magyar katonákkal szemben. A század vezetői már találkoztak az egyes körzetekben tevékenykedő összekötő tisztekkel, s a Liaison Observation Team vezetőivel, akik a helyi hatóságokkal tartják a kapcsolatot. Mostarban pedig a délkeleti Alkalmi Kötelék parancsnokhelyettese fogadta Holló István századost, valamint szakaszparancsnokait, és sok sikert kívánt nekik a missziós feladatok megoldásához. Erre alapot ad az a felkészültség, ami lehetővé teszi, hogy az egri rendfenntartó század mind katonai, mind rendőri feladatok ellátására bevethető. A jelenlegi konszolidálódott helyzetben a legfontosabb azonban az EUFOR-jelenlét demonstrálása. "
(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)
Mondja el véleményét a fórumba - Elismerik megyeszékhelyünk felderítőinek sokoldalúságát!