Ellenőrzik a cukrászdákat, kávézókat és a fagylaltozókat

Szezonvizsgálatot kezdett a fogyasztóvédelem.

Országos vizsgálati program részeként indul az idegenforgalmi szempontból kiemelten látogatott területek vendéglátó egységeinek, szálláshelyeinek, valamint a nyaralási cikkek forgalmazásának ellenőrzése – tudtuk meg a Heves Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségtől. A hatósági fogyasztóvédők minden évben vizsgálják a kiemelt idegenforgalmú területek kereskedelmi vendéglátását, az üzleteket. Idén is koncentrált ellenőrzésekkel, egységes vizsgálati szempontokkal és eljárásokkal kívánják biztosítani a hatályos jogszabályok érvényesülését. Az idegenforgalmi szezon kiemelten ellenőrzendő egységtípusai a cukrászdák, az egyéb, nem melegkonyhás egységek közé tartozó süteményboltok, kávézók, fagylaltozók, eszpresszók és a szállodák cukrászdái lesznek. Az üzletek profiljának megfelelően elsősorban a fagylaltok, jégkrémek, sütemények forgalmazásának jogszerűségét vizsgálják a szakértők. Az eddigi nyári ellenőrzések próbavásárlásai során fokozottan ellenőrizték a kiszolgált szeszes italok, gyümölcslevek minőségét. Ebben az évben főként azonban az ugyancsak igen népszerű nyári szomjoltónak számító csapolt sörök térfogatát veszik alaposabban szemügyre a próbavásárlások alkalmával. Az országos idegenforgalmi szezonvizsgálat július 3-án kezdődik és augusztus 18-án fejeződik be. A koncentrált ellenőrzéseket Hevesben négy társmegyével – Borsod, Nógrád, Hajdú és Szolnok szakembereivel – és a társhatóságokkal, valamint a civil fogyasztóvédőkkel közösen végzik. Az ellenőrzések kiterjednek a megyeszékhelyre és környékére, a Mátrára és a Tisza-tó környékére. A vizsgálat időtartama alatt a megyében legalább 250 egységet szeretnének ellenőrizni az illetékesek. Az általános kereskedelmi követelményeken túl (működési engedély, osztályba sorolás, nyitva tartás feltüntetése, árfeltüntetés, bizonylati fegyelem, nyugtaadás, panaszfórumok tájékoztatói, vásárlói megkárosítás) ellenőrzik még a szálláshelyeknél, hogy az osztályba sorolási feltételeknek vajon tényleg megfelel-e a szálláshely. Továbbá az árak a szobákban is fel vannak-e tüntetve, és mit foglalnak magukban, s a vendégeket az ország törvényes fizetőeszközében tájékoztatják-e az árakról. Az idegenforgalmi vizsgálat egyik kiegészítő részét képezi a nyaralási cikkek ellenőrzése is. Az ellenőrzés célja feltárni a kereskedelemben a forgalmazással kapcsolatos hiányosságokat, ellenőrizni a vásárlási tájékoztatók meglétét, illetve tartalmi megfelelőségét, valamint a megállapított hiányosságok esetében kikényszeríteni a jogkövető magatartást. Olyan könnyűipari termékekről van szó, amelyeket legnagyobb mennyiségben nyáron értékesítenek, illetve a korábbi években a szezonális jellegük miatt a fogyasztóvédők nem tudtak az ellenőrzéseikbe beépíteni. Ezek számos termékkört érintenek, azonban a jelenlegi ellenőrzés tárgyát azok a cikkek képezik, amelyek vélhetőleg egy kereskedelmi egységen belül megtalálhatók.


(forrás: Heves Megyei Hírlap)


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu


Szólj hozzá Te is a témához!