Épülő cseh kapcsolatok és miniszteri ígéretek - Eger
"Egy csehországi szakmai együttműködés lehetőségeiről tárgyalt a napokban az egri Gárdonyi Géza Színház vezetése.
Cheb városának német neve Eger. Az ottani és a helyi színház között hosszú távon elmélyülhet a kapcsolat, mivel a csehek tavalyi vendégjátéka után december elején egy Cheb-i rendező és dramaturg kereste fel az egri teátrumot.
Megtekintették a "Pityu bácsi fia" és a "Te rongyos élet" című előadásokat, illetve Csizmadia Tibor igazgatóval darab- és rendezőcserékről tárgyaltak. A hazai színházpolitika jövőjét is érintő szakmai tárgyalást folytatott Hiller István oktatási és kulturális miniszter a magyar színházak igazgatóival, köztük természetesen az egrivel. A szaktárca vezetője elmondta: fontos, hogy a munka törvénykönyve és a közalkalmazotti törvény között feszülő ellentéteket áttekintsék, és mihamarabb feloldják. Hiller ígérete szerint az ideihez képest egyetlen fillérrel sem lesz kevesebb jövőre a színházak büdzséje. A 2007-es költségvetési javaslatban 10 milliárd 810 millió forint szerepel. Ez az egri színház számára azt jelenti: 2007-ben 246,8 millió forintot kap a központi költségvetésből, a többit helyi szinten kell biztosítani.
(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Épülő cseh kapcsolatok és miniszteri ígéretek - Eger!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!