Értékeltek a szocialisták
Heves megyében kiemelkedő eredményt ért el a Magyar Szocialista Párt –hangsúlyozta Simon Gábor, az országos választmány elnöke Egerbe.
A párt területi szövetségi tanácsa értékelte a választás eredményét és meghatározta a jövőbeli feladatokat. Simon Gábor szerint a koalíció történelmi lehetőség előtt áll, meg kell teremtenie az ország társadalmi, politikai, gazdasági konszolidációját. A rendszerváltás óta a legdurvább hangvételű kampányon vagyunk túl, az MSZP hiába őrizte meg higgadtságát, az ellenzék részéről több atrocitás, kampánycsend sértés történt, Füzesabonyban például 48 debreceni szavazó voksolt, mondván, hogy éppen Párizsba tartanak – emelte ki Merczel József, a párt megyei alelnöke, aki kirívó esetként egy Füzesabonyban terjesztett szórólapot is bemutatott. Sós Tamás, megyei elnök hangsúlyozta: sikerült megismételni a négy évvel ezelőtti 100%-os teljesítményt, vagyis hat egyéni és három listás szocialista képviselőt juttatni a Parlamentbe.
Hozzátette: a lakosság egésze nyert, a megye minden választókerületére elkészültek a fejlesztési tervek, a következő négy évben megsokszorozódnak az ide érkező támogatások. Simon Gábor választmányi elnök úgy fogalmazott: az MSZP sikere annak köszönhető, hogy fegyelmezett, jól szervezett kampányt folytatott, dinamikus, jól teljesítő miniszterelnök-jelöltet állított, a településeken élők pedig azonosulni tudtak a fejlesztési elképzelésekkel. Simon Gábor hozzátette: az MSZP nem állhat le a győzelem után, a folyamatos modernizáció jelenti a fő feladatot.
(pcs – forrás: egercity)