Fidelitas a tandíj ellen
A piros a tandíj színe – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót a Fidelitas, melyen a kormány tervezett intézkedése ellen szólaltak fel.
A szervezet megyei vezetője kijelentette: a kormány hazudott a fiataloknak, ezért a jövőben demonstrációkat is szerveznek a tandíj bevezetése ellen. A diákhitel kamatemelkedése, a rossz gazdasági folyamatok is nehéz helyzetet teremtenek, a tandíj bevezetése pedig csökkentené a felsőoktatásban tanulók számát, holott ez lehetne a magyar fiatalok kitörési lehetősége. Oroján Sándor, a Fidelitas megyei vezetője úgy fogalmazott: nem ez az első alkalom, hogy a kormány szívatja a fiatalokat, hiszen 1995-ben már bevezették a szocialisták a tandíjat, melyet az 1998-ban felálló Orbán kabinet törölt el. Hozzátette: a kormány hazudott a fiataloknak, hiszen még 2006-ban is azt ígérte, hogy nem lesz tandíj. A tandíj bevezetése káros, hátrányosan érinti a fiatalokat, a Fidelitas ezért felvette a kapcsolatot a különféle ifjúsági szervezetekkel, s meglepődve tapasztalták, hogy a FIB és az Új Generáció támogatja a tandíj bevezetését, míg az összes többi szervezet ellenzi. A Fidelitas a jövőben demonstrációkat is szervez a tandíj bevezetése ellen.
(forrás: TvEger)
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu