Földért életjáradékot
Negyedszer is „Termőföldért Életjáradékot” program.
A programot a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) negyedszer is meghirdeti a „Termőföldért Életjáradékot” programot – mondta tegnap Egerben az NFA országos elnöke. dr. Tömör László, aki Godó Lajos országgyűlési képviselő és az MSZP agrártagozata meghívására látogatott Heves megyébe. Az először három esztendővel ezelőtt elindított program lényege, hogy az 1 és 20 hektár közötti nagyságú földterülettel rendelkező, 60. életévüket betöltött tulajdonosoktól – lehet szó 1/1 vagy osztatlan közös tulajdonról – az állam megvásárolja ingatlanukat életjáradék ellenében. Ezt a járadékot – amelynek átlagos havi összege körülbelül 30 ezer forint – a volt tulajdonos élete végéig megkapja, viszont e juttatást nem lehet örökölni. Az NFA pályázat alapján veszi meg a termőföldeket, ültetvényeket, erdőket, s a magyar államot hasznosítási kötelezettség terheli. Heves megyében eddig mintegy 2800 hektárt vásárolt meg így a földalapkezelő. A pályázatról az NFA honlapján – www.nfa.hu –, illetve az újságokban olvashatnak majd az érdekeltek. Várhatóan néhány kisebb változás következik be a feltételekben.
pcs