Gázár-kompenzáció: közel hatvanezer igénylő - Eger
"A Magyar Államkincstár (MÁK) megyei területi igazgatóságának minapi tájékoztatása szerint szűkebb pátriánkban is folyamatosan érkeznek be a gázár-kompenzációra vonatkozó igénylőlapok, s már most látható, hogy sokat vissza kell küldeni hiánypótlásra.
A múlt heti összesítésig 58 ezer 913 darab igénylés érkezett, amelynek mintegy hetven százalékát dolgozták fel a MÁK szakemberei. Arra is felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a kérelmek huszonhat százaléka nem felelt meg a kritériumoknak a hiányzó, vagy rosszul kitöltött adatok miatt. Ezek egy részét - 2100 darabot - pedig időközben már vissza is postázták a feladónak, megjelölve a hiányosságokat. Az ügyintézők éppen ezért arra kérik az igénylőket, hogy a hiánypótlásra visszaküldött számla, illetve képviselői nyilatkozat mellett feltétlenül tüntessék fel az iktatószámot, az ügyintéző nevét, vagy az adószámukat. Ez ugyanis lényegesen megkönnyíti a továbbiakban az adatok feldolgozását. A Magyar Államkincstár megyei területi igazgatóságának szakemberei egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy a személyi adatok hiánya, a jövedelmi és egyéb adatok nem egyértelmű kitöltése, az aláírások és a számlamásolatok, vagy a közös képviselői nyilatkozatok hiánya miatt az igénylőt 30 napon belüli hiánypótlásra szólítják fel. Ez pedig természetes módon meghosszabbítja a támogatás elbírálásának idejét is. Ugyancsak nem árt tisztában lenni azzal, hogy a támogatást csak a díj fizetésére kötelezett személy igényelheti. "
(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Gázár-kompenzáció: közel hatvanezer igénylő - Eger!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)
Mondja el véleményét a fórumban - Gázár-kompenzáció: közel hatvanezer igénylő - Eger!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!