Halálos veszély a pincében - Eger

"Évente szüret táján itthon mintegy tucatnyi esetben okoz halált a mustgáz.
Tavaly a mátraaljai borvidéken, Abasáron és Gyöngyösön is több áldozatot követelt, pedig egyszerű módszerrel megelőzhetőek lennének a tragédiák. A legveszélyesebb időszakban különösen ajánlott a pincébe merészkedés előtt az elővigyázatosság.


Ősszel, a szüretek és a borkészítés idején - azaz szeptember közepétől november második feléig - évről évre megismétlődnek a mustgázmérgezések. Az erjedése során ugyanis olyan gázok - elsősorban már viszonylag csekély erjedő anyagból is igen nagy mennyiségű szén-dioxid - szabadulnak fel, amelyek nehezebbek a levegőnél, így alulról fölfelé, a padozattól kiindulva tölti ki a teret, pincét, járatokat. Sokan azonban nem veszik komolyan a gáz jelentette halálos veszélyt. Az országos katasztrófavédelem, a tűzoltóság mellett a szakemberek is ismételten felhívják figyelmet a gondos elővigyázatosságra, a pincék szellőztetésének szükségességére. Jellemzően a kisebb magángazdaságokban fordulnak elő a tragédiák, melyek megelőzhetők a régi, bevált módszer alkalmazásával: csak úgy tanácsos lemenni a pincébe, hogy égő gyertyát tartunk derékmagasságban. Ha a gyertya elalszik, azonnal el kell hagyni a helyiséget. A gazdák körében is jól ismert gyertyapróbát és a fokozott körültekintést javasolja Tarsoly József egri hegybíró is. "

(Forrás:www.hevesmegyeihirlap.hu)

Mondja el véleményét a fórumba - Halálos veszély a pincében - Eger!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városáról!