Heves megye közbiztonságáról
Az ismertté vált bűncselekmények száma tavaly meghaladta a 12 ezret, ez nagyjából megegyezik az előző évi adatokkal - derül ki a megye közbiztonságáról szóló, a megyegyűlésen ismertetett beszámolóból.
Heves Megyében a vagyon elleni bűncselekmények dominálnak, kevesebb személy- és a közrend elleni bűncselekményt követtek el tavaly. A fizetőképes felvevőpiac növekedésével emelkedett a kábítószerrel való visszaélések száma. A jelenség visszaszorítására komplex stratégiát dolgozott ki a Heves Megyei Rendőr- Főkapitányság. Tavaly 6 emberölés történt térségünkben, az elkövetőket minden esetben kézre kerítették. Emelkedik az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. A rendőrök elfogtak egy rablásokra szakosodott csoportot, melynek tagjai több megyében bántalmaztak és fosztottak ki nyugdíjasokat. Hevesben nincs jelen a szervezett bűnözés. Tavaly a bűncselekményekkel okozott kár meghaladta a 2.8 milliárd forintot. A megyében a nyomozások eredményességi mutatója kiemelkedően magas, több mint 60%-os, valamint nőtt a bíróság elé állítások száma is. A rendőrség idei évre szóló tervei között szerepel az állampolgárok biztonságérzetének megszilárdítása, a közterületi jelenlét és a reagálóképesség hatékonyságának fokozása is.
(pcs – forrás: egercity)
A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet Hungary www.mconet.hu