Hevesből kerültek ki az év legjobb polgárőrei - Eger
Eger - Polgárőrség nélkül ma már nincs hazánkban közbiztonság - jelentette ki a fővárosi Stefánia Palotában az 1956-os forradalom évfordulóján tartott országos ünnepségen Piros Attila, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára.
Az eseményen résztvevő Boross Péter volt miniszterelnök arról beszélt, hogy a polgárőrök méltó "utódai" a szabadságharc hőseinek, hiszen nem mást tesznek, mint hogy a sok idegesítő körülménytől való megrettenés helyett a polgárok biztonságáért dolgoznak, hazafias cselekedeteket hajtanak végre. Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) ünnepi megemlékezésén elismeréseket adtak át mindazoknak, akik az elmúlt időszakban példamutatóan látták el önként vállalt bűnmegelőzési feladataikat. Ennek jegyében köszöntötte és tüntette ki dr. Túrós András, az OPSZ elnöke Dénes Ferencnét, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség titkárát, aki tizenhárom éve tagja a civilszervezetnek. A korábban gyöngyösi területi alelnökként tevékenykedő vezető Az év polgárőre címet érdemelte ki. Az év polgárőr egyesülete címet pedig a Mezner Ernő vezette abasári polgárőr szervezet tagjai kapták meg az idén.
Forrás:http://www.egerhir.hu
Hevesből kerültek ki az év legjobb polgárőrei - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés. Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu