Hogy ne csapjon be a klímaberendezés

A klímaberendezések szezonja még az ősz első felében is tarthat. Akiknél a központi fűtés beindítása nem a hőmérséklet, hanem a naptár függvénye, jódarabog a klímával állítják be otthon a megfelelő hőfokot. Lássuk, hogyan legyen a szobánk hőmérséklete ideális?

Tervezzünk jó előre

 

Igaz, nyáron van a legnagyobb szükség klímára, de van, aki ősszel, a fűtés beindulásáig még ezzel melegíti az otthonát.

 

Másrészt azért is érdemes lehet ezzel a berendezéssel foglalkozni a főszezon lecsengésével, mivel ilyenkor lényegesen könnyebben találunk szerelőt. Aki próbált már májusban, júniusban klímást szerezni az utóbbi években, az ezzel bizonyára egyetért. 

 

Ha tehát nem szeretnénk a tavasz beköszöntével a korán jött melegben küzdeni a kérdéssel, akár szezonon kívül is megoldhatjuk a klímaberendezés beszerzését és beszerelését.

 

Megjegyzendő, ha nem szeretnénk a falra szereltetni egy szerkezetet, vagy nem tudjuk megoldani - például mert hiányzik a megfelelő helyen kialakított konnektor -, akkor kerekeken guruló mobil klímát is vehetünk, akár az utolsó pillanatban. Ám a fali klíma kétségkívül előnyösebb abból a szempontból, hogy kevesebb helyet foglal el.

 

 

 

 

Érdemes átgondolni a klíma elhelyezését

 

Ha nem a helység megfelelő részére rakja a szakember a berendezést, akkor nem fog a megfelelő hatásfokkal működni. Ügyeljünk arra, hogy ne a szoba egyik sarkába, vagy mondjuk ki az ajtón, ablakon fújja a hűvös - avagy meleg - levegőt a szerkezet. Ha a gép túlzottan a perifériára kerül vagy egy rosszul választott pontra, akkor erre bizony van esély.

 

Lényeges, hol helyezkedik el a hőmérséklet-érzékelő szenzor. Ha például részben vagy egészében az ablak felett van a klímaberendezés, akkor ide száll az ablakon át felszálló levegő, és megtéveszti az érzékelőt. Nyáron sokkal melegebbnek, télen hidegebbnek ‘veszi le’ a hőmérsékletet, és másképp hűt-fűt, mint amire szükség lenne.

 

Hiába állítjuk például a kánikulában 21 fokra a berendezést, a végeredmény teljesen más lesz, mint amit szeretnénk. Megoldást jelenthet a távirányító, ám azt is a megfelelő ponton kell tartani, ha onnan szeretnénk irányítani a szenzor működését.

 

A megfelelő berendezés mellett tehát a felszerelést is jól át kell gondolnunk. Emellett a klímaberendezésünkkel akkor leszünk elégedettek, ha mindig tisztán tartjuk.