Ismét versenyben Eger a Virágos Magyarország címért

Eger ismét nevezett a Virágos Magyarországért versenyre, az országos mozgalom célja, hogy felkarolják, népszerűsítsék és bemutassák a hazai kertkultúrát.

A verseny szakmai zsűrije ellátogatott a városba, a jelentkezett települések bírálata július végéig tart. A bírákat Rázsi Botond alpolgármester köszöntötte, hangsúlyozta, hogy a verseny nagy hatással van a városra, hiszen így nem csak tavasszal, de télen is odafigyelnek a város szépítésére. A zsűri tagjai elmondták, hogy a mozgalom az összefogást is ösztönzi, örömmel látják, hogy egyre nagyobb az összefogás a településeken.

 

Ismét versenyben Eger a Virágos Magyarország címért

Ismét versenyben Eger a Virágos Magyarország címért

 

Egerben 100 ezer tő egynyári virágot ültettek, a városgondokság pedig közel egymillió zöldfelület gondozását felügyelik. A zsűri ezek mellett a fejlesztéseket is figyelembe veszi, így a megújult Dobó térre és a Patak part rehabilitációjára is kiemelt figyelmet fordítanak. A verseny fődíja, hogy hazánkat képviselheti a település az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén.

 

/T.D.