Járulékköteles az őstermelő is - Eger

Eger - "Adózás Bőszen kutat a csalók után az adóhatóság, mert kevesebb a befizetés
Közel hárommilliárd forintnyi járulékot nem fizettek be az arra kötelezettek az első negyedévben. Az őstermelőknek áprilisban kell először járulékot leróniuk. Az eltartott közeli hozzátartozóknak is fizetniük kell.

Április tizenkettedikéig kötelesek első ízben eleget tenni járulékbevallási kötelezettségüknek a mezőgazdasági őstermelők. A megváltozott szabályok szerint ugyanis január elsejétől az őstermelők is biztosítottakká, azaz teljes körű társadalombiztosítási ellátásra jogosultakká váltak. Az őstermelők a járulékokat elektronikus úton, a 07085-ös bevalláson vallhatják be a negyedévet követő hónap tizenkettedikéig. Azaz először most áprilisban kell ezt megtenniük. Szintén ez a határideje a befizetéseknek is.

Az érintetteknek a jelenleg havi 65500 forintos minimálbér után kell 29 százalék munkáltatói társadalombiztosítási járulékot, 7 százalék egyéni egészségbiztosítási, illetve 8,5 százalék nyugdíjjárulékot fizetniük. Amennyiben az őstermelői tevékenységből származó éves bevétel nem haladja meg a hétmillió forintot, akkor ennek a bevételnek a 20 százaléka a járulékalap, amely után 8,5 százalék nyugdíj-biztosítási járulékot és 4 százalék természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell fizetni. "

Forrás:http://www.hevesmegyeihirlap.hu

Járulékköteles az őstermelő is - Eger - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!

Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/


A hír támogatója: Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz