Jótékonysági est a Zsinagógáért - Eger
Eger - A Part Egyesület és a Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria ezúttal egy rendhagyó „jótékonycert”-et tart.
Az est bevételéből a Kis Zsinagóga közműveit kívánják rendbe tenni.
Fellép a Záhony Unplugged; Horváth Bálint, Müller Anna Ráhel és MÜLLER PÉTER SZIÁMI; valamint egy exkluzív alkalmi együttműködésben Rostás Bea, Horváth Bálint, Szőke Barna, Kónya Csaba, Fehér Viktor és Örsi András improvizál.
Lesz vetítés, forralt boros teaház és az épület is felölti legszebb ruháját.
Támogatás
avagy miért és hogyan kérünk segítséget?
Talán Ön is tudja – vagy tapasztalta – hogy a Hibay Károly utcai Kis Zsinagóga (műemlék!) épületében az alapvető közművek közül csupán az áram áll rendelkezésre. A Közkincs programon nemrég nyert támogatásból a Kis Zsinagóga új padlót és szennyvízelvezetést „kap", de továbbra is hiányozni fognak – a legszükségesebbeket említve – a fűtés és a mosdók.
A Part Egyesület által kitűzött célokhoz, a Kis Zsinagóga Egri Kortárs Galéria tervezett funkcióihoz (professzionális feltételeket nyújtó kortársművészeti galéria, kulturális és közösségi centrum, tea-kávéház) elengedhetetlenek ezek – a közösségi és lakóépületekben teljesen nyilvánvaló – feltételek.
Október 8-án egy jótékonysági koncerttel próbálunk anyagi hátteret kovácsolni a hiányzó közműveknek, hogy a Kis Zsinagóga még jobb közös helye legyen – a kortárs művészet egri kedvelőinek, a pezsgő városi kulturális életre vágyóknak, a szezonális látogatóknak, a helyi művészeknek, az egri és Eger környéki fiataloknak, Önnek… bárkinek. Cserébe igyekeztünk olyan programot összeállítani, melyben segítségének méltó viszonzására talál.
Ha felkeltettük érdeklődését, vagy rokonszenvesnek találja célkitűzéseinket, s természetesen amennyiben módjában áll, az alábbi módokon támogathat bennünket:
1) Jelenlétével, hisz már egy belépő árával is közelebb kerülünk célunkhoz.
Belépni szívtől és pénztárcától függő 1000 vagy 300 forintos támogatójeggyel lehet, mely előre meg is váltható (információ: 70/318-1159).
2) Jelenlétével, mert az eszmei támogatásra szintén nagy szükségünk van.
3) A rendezvényen megtalálható nagy, közös becsületkasszához való bármely összegű hozzájárulással.
4) Esetleges nagyobb összegű, nem kézpénzes felajánlással, a Part Egyesület számlaszámán (10403507-00002958-00000006).
5) S ha segíteni szeretne rajtunk, de pénzt nem tud nélkülözni: szívesen fogadunk bármilyen tárgyat, amit kortárs galériánkban, kis közösségi centrumunkban és teaházunkban hasznosítani tudunk. Használt vagy új asztalt, széket, szőnyeget, párnát, takarót, lámpát, mécsest, lampiont, bögrét, kancsót… A nagy terjedelmű segítségért természetesen szívesen házhoz megyünk – ez esetben jelezzen nekünk előre (partegyesulet@gmail.com, 70/318-1159) vagy a rendezvényen, két koncert között.
Forrás:http://www.egerhir.hu
Jótékonysági est a Zsinagógáért - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu