Jumurdzsák gyűrűje
A napokban fejeződik be az Egri csillagok című regényből készülő Jumurdzsák gyűrűje forgatása.
Pierrot forgatókönyve alapján készül az interaktív kalandjáték szoftver. Mint azt a Szenátor Házban tartott sajtótájékoztatón dr. Nagy Imre polgármester kiemelte: szakmai körökben is nagy az érdeklődés az interaktív film iránt, melynek célja, hogy fölkeltse az érdeklődést Eger iránt. Pierrot elmondta: az egyórás filmből és 20-25 órás szórakoztató játékból álló produkció 30 helyszínen több mint 30 szereplővel készül a kalandjáték műfajában. Várhatóan márciusban készül el és számítógépen játszható DVD-én jelenik meg. Főként a Gárdonyi Géza Színház művészei: Görög László és Jordán Adél, Pálfi Zoltán szerepelnek a filmben, illetve Bárdy György, Pásztor Erzsi és Gangszta Zolee is. A produkció egyfajta nyomozás a történelemben, a török korban, a századfordulón és napjainkban, amikor is a 2005 őszén játszódó történet segítségével rejtvényeket old meg a közben számos ismerettel gazdagodó néző. A kalandjáték rendezője: Komlós András, a panoráma képeket D. Varga Tamás készíti.
(forrás: Agria Computer)