Kórházhelyzet - Eger
Eger - A kórháznak nincs 60 napon túli kifizetetlen számlája, az ettől rövidebb idejű adósságállomány 224 millió forint. Az előzetes számítások szerint a tartozás év végére elérheti a 400 milliót. A megbízott igazgató terve, hogy a tavalyi szintre hozza, illetve emelje a jelenleg tapasztalható fekvő – és járóbetegcsökkenést.
Tavaly 7,2 milliárd forint volt az egri kórház bevétele, melynek 94%-át az OEP-től kapta az intézmény. Az idei év első félévében lényegesen csökkent a támogatás, melyhez hozzájárult, hogy április 1-től megváltozott az aktív ellátás struktúrája. Ebben az évben, az adatok szerint 20-30%-al csökkent a járó – és a fekvőbetegforgalom. A járóbetegellátásnál javítják a betegfogadást, biztosítják a megfelelő orvos és asszisztens létszámot, illetve betegelégedettségi felmérést készítenek, valamint vizsgálják, honnan és milyen panaszokkal érkeznek ellátásra. A kórháznak nincs 60 napon túli kifizetetlen számlája, az ettől rövidebb idejű adósságállomány 224 millió forint, ami az év végére elérheti a 400 milliót. A kórházban 1407-en dolgoznak, a júliusi tervezett 50 fős létszámleépítésből 37 elbocsátást tudtak végrehajtani. A december 31-ig tervezett 150 fős leépítés előkészítése zajlik. Mivel a kórház kiemelt egészségügyi intézmény, az ellátás struktúráján változtatni nem lehet, így biztos, hogy kevesebb dolgozót küldenek el. A telephely költözés becsült költsége 200 millió forint, pontos számítás készül a valós összegről. Ha egy épületben működne az intézmény, havonta 8,5 millió megtakarítást jelentene a költségvetésnek.
Forrás: www.egerhir.hu
Kórházhelyzet - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet-> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz, www.mconet.hu,
Forrás: www.egerhir.hu
Kórházhelyzet - Eger - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Eger városról!
Eger linkajánló:http://egerlink.mconet.biz/
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet-> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz, www.mconet.hu,